2012. szeptember 22., szombat

Magyarország, Szombathely, a csónakázó tó és közvetlen környéke, SzG3


Mint azt korábban írtam, Szombathely igen kellemesen meglepett, szép, gondosan karbantartott, jó a levegője, látszik, hogy van gazdája. Az is kiderült közben, hogy nem csak az Alpok felől jön a jó levegő, hanem igen sok és szép park is található itt. Ezek közül a legszebb és a leglátványosabb a csónakázó tó, ezért adtam ezt a címet ennek a beszámolónak.
Igazából két tó ez, az egyik a csónakázó tó, ez a nagyobbik, majd utána következik a horgász tó (ennek a partján található a Múzeumfalu). Ám számos sok és szép park található ezeken kívül is itt.
Ezek közül az egyik rögtön a csónakázó tó mellett található, benne egy domb tetején egy emlékművel, amely az alakja alapján akár egy ex. szovjet vagy felszabadulási emlékmű is lehetne, de ahogy utána néztem az interneten, egyszerűen csak emlékműként szerepel. Ezt igencsak méltányolom, mert nem kell azonnal valamit csak azért lebontani, mert az előző rendszerben valamilyen politikai célt szolgált, adni kell egy viszonylag semleges funkciót neki - emlékmű - és had maradjon. Szerintem nagyon jól mutat, nincs vele semmi baj. A parkot éppen munkások gondozták, amikor ott voltom, ez a korábban már felvetett problémámra is megadja a választ: nem elég csak valamit megcsinálni, azt gondozni is kell, különben nagyon hamar lepusztul! Hát itt nem!
Az emlékműnek otthont adó dombtól nem messze kezdődik a csónakázó tó. A csónakokat a tó közepén található sziget végé lehet kibérelni (van itt csónak és vízibicikli is). A szigetre egy hídon keresztül lehet átjutni. A tóban rengeteg vadkacsa található, sokan közülük ott alszanak a tó partján, nagyon szelídek. A tó is gyönyörű, szebbnél szebb fákkal van körülvéve.
Természetesen sokkal több park található itt, vagy hogy a Kámoni arborétumot ne is említsem, amelyek nagyon széppé és jó levegőjűvé varázsolják Szombathelyt, csak itt most ezeket mutattam be kedvcsinálóként.
Hogy ezek közöl is legalább egyet bemutassak, feltettem ide két képet az Ezredév nevű parkból is.
Szóval Szombathely belvárosát és annak közvetlen környezetét leszámítva az egész helynek van egy kertvárosi hangulata, ami nagyon kellemes benyomást tehet az utazóra.

Vissza a főoldalra (katalógus)

 az Emlékmű
 az Emlékmű parkja
 az Emlékmű parkja
 az Emlékmű
 a csónakázó tó
 a csónakázó tó
 a csónakázó tó
 a csónakázó tó
 a csónakázó tó
 a csónakázó tó
 a csónakázó tó
  Ezredévi park
 Ezredévi park
a horgász tó

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése