2012. szeptember 23., vasárnap

Magyarország, Tar, Kőrösi Csoma Sándor emlékmúzeum és Sztúpa, SzG3


Vissza a főoldalra (katalógus)

Salgótarján felé menet, a 21-es úton, óhatatlanul belebotlunk ebbe a helybe, mert közvetlenül az út mellett található egy domboldalon. 

Már korábban is jártam erre (2012), de most összekapcsoltuk egy Tar-Mátraverebély/Szentkút-Kisterenye túrával, ennek volt első állomása. Szerencsére most már nagyon gyorsan elérhető, mivel az M3-astól már 2 x 2 sávos út megy erre, nincs nagy forgalom és autópálya díjat sem kell fizetni. A sztúpa már elég messziről feltűnik. Egy eléggé komplikált felüljáró rendszert alakítottak ki, figyelni kell, hogy hol hajt le az ember. A sztúpa és a Kőrösi Csoma Sándor emlékmúzeum ugyan olyan jó állapotban van, mint amikor korábban láttam. Itt részletes leírás található a kutató tevékenységéről. Új épületek is épültek, ill épülnek. Az egyik ilyen a Tara Templom – Szabadító Buddha Anya Templom, amit sajnos zárva találtunk (állítólag az interneten lehet tájékozódni a nyitva tartásáról, de ez most rajtunk nem segített, pedig szép lehetett a belső kiképzése, ahogy be lehetett látni az ajtón). Jelenleg épül egy kutató központ is, nemsokára készen lesz.

Fotóalbum 2021

 a Sztúpa
 a Sztúpa
 a Sztúpa
 a Sztúpa
 a Sztúpa belseje
 a Sztúpa belseje
 az emlék múzeum
az emlék múzeum

A 2021-es látogatás képei (az összes fotó a Fotóalbumon keresztül érhető el):














Vissza a főoldalra (katalógus)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése