2012. november 16., péntek

Magyarország, Hódmezővásárhely, SzG3


Idén nyáron, júliusban, hivatalos úton voltam Hódmezővásárhelyen. Ha már itt voltam, egy kicsit körül is néztem. Hódmezővásárhelyről azt kell tudni, hogy Csongrád megye második legnépesebb városa (Szeged után), viszont közigazgatásilag Magyarország második legnagyobb települése! Szegedről igen gyorsan megközelíthető, 25 km-re van tőle. Sok látnivaló nincs itt, viszont legalább a főtere (Kossuth tér) szépen rendbe van téve. A városháza egy kicsit hasonlít a szegedire (elsősorban a tornya miatt, érdekes, hogy ez volt a téren az egyetlen viszonylag lepukkant épület!). A tér egyik sarkában található a református Ó-templom, az tényleg szép, belül is (szerencsére éppen voltak benne, így meg tudtam nézni). A városközponttól nem messze van egy szép park, benne több szoborral, köztük József Attiláé (remélem ezt nem akarják elvinni innen). Nagyjából ennyi látnivaló van itt.

Vissza a főoldalra (katalógus)

 a Városháza
  a Városháza
  a Városháza
 a református ó-templom
 a református ó-templom
 a református ó-templom
 a református ó-templom
 a Fekete Sas ház
  a Fekete Sas ház
 Béla cigány (Czutor Béla) emléktáblája
 a Kossuth tér
 a Kossuth tér
 a Kossuth tér
 a Kossuth tér
 a Bethlen gimnázium
 József Attila szobra
parkrészlet a gimnázium előtt

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése