2012. november 11., vasárnap

Magyarország, Zalalövő, SzG3


Zalaegerszeg felé menet átmentem Zalalövőn és azt tapasztaltam, hogy azért néhány kisebb látnivaló, érdekesség azért van itt.
Maga a község (kisváros) éppen az Őrség és a Göcsej határán fekszik (északról és nyugatról az Őrség dombjai, délről és keletről a Göcsej határolja). 
Itt az alábbi nevezetességek találhatóak:
1.) a Szent László templom a Körmenddel összekötő úton (neogótikus).
2.) az Őriszentpéter felé menő úton van a Mindenszentek templom, ez középkori.
3.) Ugyanerre található a műemlékjellegű népi lakóház, valamint 
4.) Lékai László bíboros szülőházán elhelyezett emléktábla.
Ennyi.
Megjegyzés: amióta átadták a Zalalövő - Őrihódos közötti új vasútvonalat (ez az egyetlen vasúti összeköttetés Magyarország és Szlovénia között, pont e miatt kellett uniós pénzekből ezt a vonalat kiépíteni, hogy a vasúti összeköttetés ne a nem tag Horvátországon menjen keresztül - mert az kétszeri megállást és vámolást jelentett volna. Erre a vasútvonalra majd Nagyrákosnál azért egy kicsit majd kitérek).


Vissza a főoldalra (katalógus)


a Szent László templom
emléktábla Lékai László bíboros szülőházán
 Mindenszentek templom (középkori)
 Mindenszentek templom (középkori)
 Mindenszentek templom (középkori)
 műemlék jellegű népi lakóház
 műemlék jellegű népi lakóház
 műemlék jellegű népi lakóház
 műemlék jellegű népi lakóház
 műemlék jellegű népi lakóház
műemlék jellegű népi lakóház

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése