2012. november 1., csütörtök

Magyarország, Győr, SzG3


Nemrég ellátogattam Győrbe és ismét azt tapasztaltam, hogy a vidéki nagyvárosok sokkal jobb állapotban vannak, mint pld. Budapest (jelenleg Szombathely áll az első helyen nálam, de Győr előkelő helyezést érhetne el, ha rangsort akarnék felállítani ebben a témában). Az látszik, hogy van pénz a városban (AUDI, stb. egyéb gyárak), de az is, hogy nem folyik el feleslegesen, sok pénzt a város szépítésére fordítanak. Kezdjük a Városházánál. Amikor Hódmezővásárhelyről írtam, akkor azt emeltem ki, hogy ott a főtér szépen fel lett újítva, egyedül a Városháza maradt viszonylag omladékos, romos állapotban. Itt ez nem így van, az egyébként építészetileg is szép épület gyönyörűen felújított állapotban van. Maga a Városháza neogótikus stílusban épült, U alakú épület, középen óratoronnyal. A Városháza Győr legforgalmasabb helyén található. látképileg egyik kimagasló építménye.
A Városháza felől a Belvárosba menet átsétálhatunk a gondozott Honvéd téren. A régi 1-es út túloldalán egy szocreál stílusú, de szépen működő szökőkút rendszer található. Ez után beléphetünk a Belváros tényleges területére. Ez Győr legkisebb, de idegenforgalmilag legjelentősebb része. Itt csatlakozik be a Rába a Mosoni Dunába, itt található a Káptalandomb a Püspökvárral, a Bazilikával (itt van Szent László hermája). További nagyon szép rész a Bécsi kapu tér a Karmelita templommal. Itt is több olyan ház van, amelyik sarokerkélyes, e miatt is hívják Győrt a sarokerkélyek városának. A leglényegesebb az, hogy igencsak kellemes Győrben sétálni, ha semmi mást nem is csinál az ember.

Vissza a főoldalra (katalógus)

a Városháza
a Városháza
a Városháza
a Városháza
a Honvéd tér
szökőkút
szökőkút
a belvárosban
a Karmelita templom
a Rába
óra a Rába partján
várfal maradvány
a Bécsi kapu tér
a Gróf Cziráky Panzió
a Bazilika
a Hittudományi Főiskola
Zichy Ferenc látogató központ
híd a Mosoni-Dunán
a Rába torkolata
híd a Mosoni-Dunán
a Püspök vár
a Püspök vár
a Gróf Cziráky Panzió
belvárosi sikátor
a belvárosban
a belvárosban
a Csónakos (az 1954-es árvíz emlékére)

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése